A “matyó” vagy “matyóság” a Mezőkövesd, Szentistván és Tard településeken élő etnográfiai népcsoport gyűjtőneve. A matyók híresek gazdag népi örökségükről: népművészetükről, vallási hagyományaikról, ünnepeikről, kézimunkáikról, táncaikról, dalaikról, nyelvi dialektusukról és életmódjukról.
Jóllehet a három település közösségei számos közös kulturális vonással rendelkeznek, különbségeket is mutatnak mind a viseletük mind pedig díszítő motívumaik szín- és formavilágában. Antropológiai gyökereik és nyelvi dialektusaik is eltérőek.
A három település hagyományos művészete egy hagyományos közösség hímzéseként” részét képezi az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) által 2012-ben (7.”COM) a Szellemi Kulturális Örökség listájára felvett értékeknek.
A néprajzkutatók és néprajzi kiadványok elsősorban a mezőkövesdi matyóság művészetének bemutatására koncentráltak, a másik két matyó település értékei csak felszínesen és mintegy mellékesen kerültek bemutatásra, így mind a mai napig a köztudatban sem jelennek meg hangsúlyosan.
A CSIBIRKA küldetésének tekinti, hogy feldolgozza és bemutassa a szentistváni matyóság kulturális örökségét.
Simon Istvánné Pozsa Magdolna (1927-2018) a Népművészet mestere, a szentistváni matyó hímzés két világháború között kialakult egyedi stílusának alkotó továbbfejlesztője. 1960 és 1982 között a Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezet szentistváni részlegének vezetője. Tervezői tevékenységét ezt követően is folytatta.
Kompozíciói a modern kor ruháinak, használati és lakberendezési tárgyainak díszítésére készültek.
